#Demokratikus Koalíció (DK)


Magyarázatot követel a DK a rendőrség átszervezésére
 

Magyarázatot követel a DK a rendőrség átszervezésére

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormánynak részletes magyarázattal kell szolgálnia a rendőrség átszervezéséről és a bejelentett vezetőváltásokról. Az ellenzéki párt a miniszterelnöktől arra vár választ, hogy az országos rendőrfőkapitányt és a belügyminisztert is meneszti-e.

MTI MTI

A DK közmunka helyett beruházásokat akarna
 

A DK közmunka helyett beruházásokat akarna

A Demokratikus Koalíció (DK) nem ért egyet a kormány azon törekvésével, hogy közmunkával növeljék a foglalkoztatottak számát. Az ellenzéki párt szerint a "mesterséges" munkahelyteremtés helyett a beruházásokat kellene élénkíteni, így "valódi", piaci alapú állások jöhetnének létre.

MTI MTI

A DK szerint antidemokratikus a választói feliratkozás
 

A DK szerint antidemokratikus a választói feliratkozás

A Demokratikus Koalíció (DK) antidemokratikusnak tartja az előzetes választási regisztráció bevezetését, mert az szerintük - a választási rendszer eddigi átalakításával együtt - azt a célt szolgálja, hogy a Fidesz ne veszíthesse el a választásokat - jelentette ki Debreczeni József, az ellenzéki párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

MTI MTI

A DK nem érti, mit akar az MSZP Orbántól
 

A DK nem érti, mit akar az MSZP Orbántól

A Demokratikus Koalíció szerint az MSZP kezdeményezésével ellentétben a "Fidesszel nincs miről egyezkedni gazdaság- és társadalompolitikában", ehelyett a demokratikus pártok közös feladata a meggyőző ellenzéki alternatíva felállítása.

MTI MTI

Ha belemegy a fogadásba, Orbán Viktor kopasz lehet
 

Ha belemegy a fogadásba, Orbán Viktor kopasz lehet

Fogadást ajánl Orbán Viktor miniszterelnöknek a Demokratikus Koalíció egyik politikusa az európai uniós fejlesztési forrásokkal kapcsolatban, Varju László azt mondta: ha 500 milliárd forintnál kevesebb lesz az a pénz, amennyit 2013 végéig Magyarország nem tud felhasználni, akkor kopaszra vágatja haját, ellenkező esetben viszont ugyanezt várja a kormányfőtől.

MTI MTI




Megszólalt a Közgép: a siker független a politikától
 

Megszólalt a Közgép: a siker független a politikától

A Közgép szerint valótlanul állította keddi sajtótájékoztatóján Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, hogy a cég bruttó 330 milliárd forint értékben jutott állami és uniós forrásokhoz az elmúlt két évben, ez az összeg ugyanis nem a cég önálló megbízása és árbevétele, hanem azon beruházások összértéke, amelyekben a társaság valamilyen formában részt vesz.

MTI MTI

Index: Bajnai, Oszkó is lemondta, elmarad Gyurcsányék fesztiválja
 

Index: Bajnai, Oszkó is lemondta, elmarad Gyurcsányék fesztiválja

A sorozatos lemondások miatt elmarad a Demokratikus Koalíció (DK) Demokrácia sziget nevű kétnapos gyulai rendezvénye – írja az Index. Korábban lemondta részvételét a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Haza és Haladás Alapítvány, és Oszkó Péter is azt mondta, nem megy el. A volt pénzügyminisztert megdöbbentette, hogy személyével hirdették a fesztivált.

hvg.hu hvg.hu